
Szőrös és Kisjuhász Kertészet
A mi történetünk.
Kisjuhász Éva vagyok, 1964-ben születtem. Paraszti családból származom, a nagyszüleim földműveléssel, állattartással foglalkoztak. Édesapám a kereskedelemben dolgozott. Szüleimnek 1973-ban volt először fóliasátruk, akkor ez még ismeretlen anyag volt. Évek alatt egyre nőtt a terület. Ezek favázas szerkezetek voltak, az öntözést még a bolgár kertészek által tanított árasztásos öntözés volt. Édesapám meggyfákat, sárgabarackot, őszibarackot ültetett, ezt a környéken, illetve a bosnyák téri piacon értékesítette. A gimnázium elvégzése után a kecskeméti Kertészeti Főiskola zöldség-dísznövény szakán végeztem. Utána másfél évet dolgoztam az akkori Fővárosi Kertészeti vállalat keresztúri telepén vágott virágokkal, illetve cserepes tavaszi hagymássokkal.
Szőrös András vagyok 1966-ban születtem. 1987-ben ültettem először szamócát. Már a nagyszüleim is szamóca termesztéssel foglalkoztak a két világháború között. Lapos kasokba szedték a szamócát, majd a lőcsös szekérbe szalmaágyat készítettek. Arra rakták rá a lapos kasokat piramis alakban felrakva, este elindultak Pestre a Haller téri piacra és hajnalban már fönt is voltak a frissen szedett szamócával.
1989-ben házasodtunk össze, három gyermekünk született, Andris Eszter Ádám. Mindhárman fiatal felnőttek, a közösségi médiában való megjelenésünkben is segítenek. Andris Budán él, s grafikusként dolgozik. Eszter családi gazdaságunk tagjaként aktívan részt vesz a mindennapi munkában. Emellett a Bóbita Műhely és Kert néven alkot, s különleges paradicsompalántákat nevel. Ádám gépészmérnöknek tanul, gyakorlatias és felelőségteljes a rábízott munkában. Általában nagy segítséget jelentenek a családi vállalkozás fenntartásában és fejlesztésében, vállalkozás hosszú távú sikerének elérésében. Az űrlap teteje
A kertészetben az első időszakban cserepes muskátlival, kardvirággal, pókvirágú s az akkor újdonságnak számító csokros krizantémmal foglalkoztunk. 2000-ben kezdődött meg a termelés ezen a telepen. Saját magunk, illetve egy aranykezű lakatos kollégánkkal együtt készítve a 9000 négyzetméteres fóliablokkot. Virágpaletta Szövetkezet tagjai voltunk, ahová Asparagus plumosát, Asparagus myriocladust szállítottunk be.
A 2008-as gazdasági válság érintette a virág vásárlási szokásokat is. Asparagusról áttértünk 2012-ben véglegesen a szamócára, illetve néhány évre a paradicsom termesztésére is.
Mint minden kertész, mi is ültettünk magunknak többféle növényt, így került a citrom hozzánk. András hozott két csemetét. A családot ellátta, sőt itt a lajosmizsei piacra, később a kecskeméti nagybanira is került belőle 2006-2012 között. 2013-ban ültettünk el 2500 négyzetméterre citrom fákat. Nőttek, fejlődtek, de 2017 januárjában szinte teljesen visszafagytak, s innen bokrosan indultak újra. A következő területet 2019-ben ültettük, itt már ritkábbra, kis fává neveltük a citromot.